Izgatottan lépett be a sejtelmes félhomályba. A félelem és a kíváncsiság vegyes érzésével várta a következő csodát. Az Elvarázsolt kastély ámulatbaejtő, vagy épp rémisztő termei után a tükrök birodalma tárult elé. Nagyon meglepődött mikor meglátta felismerhetetlenségig eltorzult önmagát. De a rémület hamar átváltozott hangos kacagássá, mikor rájött, hogy amit lát, csak a tréfáskedvű görbetükör műve.

  Sajnos az Elvarázsolt kastély már csak az emlékeinkben él. Ám a görbetükrökkel újra és újra szembetaláljuk magunkat. Legtöbbször ugyan csak a fejünkben él a torz kép, de az élmény kísértetiesen hasonlít a valósághoz. Csak már ritkán van kedvünk nevetni a látottakon.

   40 év elteltével már nem ijed meg a tükröktől. Megbékélt testének változásaival, az öniróniája segít elfogadni a látottakat. De ez most valami más... Rosszul érzi magát. Tudja, most nem foghat mindent a tükörre. Nagy része van önmagának is abban, hogy egy torz képet hagyott láttatni. Egy olyan képet, ahol keményebb, "tökösebb", okoskodóbb, bírálóbb, olykor elveszettebb, naivabb, "birkább" , megkeseredettebb,  és hát elsősorban szürkébb mint a valóságban....Nem tetszik neki ez a kép. Nem akarja megvárni, hogy tényleg olyanná váljon, mint amit most lát. Ideje eltávolodni ettől a tükörtől, még mielőtt magáénak érezné ezt a képet. Addig, amíg hinni tud önmagában. Abban, hogy nem változhatott meg ennyire.. Addig, amíg hinni tud abban, hogy ez a kép csak a külvilágnak szánt önmaga eltorzult mása...

  ..,Meg akarja találni azt a tükröt, ami azt a képet fogja mutatni amilyen valójában. Amilyennek becsukott szemmel látja önmagát. Azt, ami előtt felszabadultan. megfelelési kényszer, megbélyegzés nélkül lehet önmaga...Meg akarja találni...Vagy ha nem a tükörrel van baj, akkor meg kell találnia újra önmagát...