Egész apró gyerekként tesszük fel az első kérdéseket szüleinknek, s tanulásra szomjazva hallgatjuk a válaszokat. Eszünkbe sem jut megkérdőjelezni a helyességét, inkább csodálattal nézünk fel rájuk, hogy ők mindenre tudják a választ. Aztán ahogy cseperedünk, egyre többször merül fel bennünk a kétség, talán mégsem úgy van jól, ahogy mások gondolják. Már nem olyan egyértelmű mások véleményének elfogadása. Egyre többször kapjuk azon magunkat, hogy szembe merünk szállni más véleményekkel, nem elégszünk meg az elénk tárt válaszokkal, hanem igyekszünk megtalálni a sajátunkat.  Ahogy telnek az évek, egyre biztosabbak vagyunk a saját gondolataink helyességében. Olykor belefutunk abba a tévhitbe, hogy mi mindenre tudjuk a választ. Ami persze igaz is....Tudjuk... a saját válaszunkat. Amit mi a legjobbnak gondolunk, de ami korántsem megkérdőjelezhetetlen. 

   A bölcsesség ajándék...Keveseknek adatik meg. De a bölcs sosem tudja, hogy az....A bölcs inkább kérdez,  mint válaszol. Úgy kérdez, hogy megtaláld a válaszod....A sajátod. . Aki megmondja mit gondolj, s azt várja, hogy gondolkodás nélkül elfogadd, az csak okoskodik. Okoskodni könnyű....

    Könnyű lenne azt mondani, hogy " Az a fontos, hogy tudd mit akarsz! "  .... Ez igazán nem nehéz! Hisz' mind tudjuk mit akarunk, mire vágyunk. Aztán erről lehet álmodozni, lehet érte küzdeni. De ami sokkal nehezebb, hogy az ami van, ami MOST van, azt vajon akarjuk-e? S ha nem, akkor mit tudunk tenni? Nem egy vagy öt év múlva, hanem ma, vagy holnap reggel mikor felkelünk. Mert az élet kis lépésekből áll. És ritkán vezet tisztán kivehető út a céljainkhoz.  Nem ugorhatunk át életszakaszokat, nem változtathatunk meg körülményeket, hiába tudjuk, hogy ezt nem akarjuk....Hogy nem ez az, amit akarunk...Na, az a nehéz döntés! Tudni, kiválasztani a nemtetsző lehetőségekből azt, hogy merre lépjünk...

    Könnyű lenne azt mondani, hogy "Nézd a jó oldalát"....Igen, fontos meglátni a jót. Fontos hinni a jövőben, bízni abban, hogy a rossz "majd elmúlik". De mikor a nap végén,szétosztva az összes mosolyunkat belenézünk a tükörbe, nincs ami elfedje a szomorúságot. A gondokat, a magányt, a halálraítélt vágyakat, a mókuskerékbe zárt életünket, mind-mind ott látjuk a szemünkben.  Akkor a legtöbb amit tehetünk, hogy erőt merítünk a rosszból. Nem hagyjuk magunkat legyőzni, hisszük, hogy különbek vagyunk ennél az átkozott világnál. Kimegyünk az erdőbe, hogy belekiáltsuk a messzeségbe a fájdalmunkat. Papírra vetve szabadítjuk meg magunkat a gondolatok súlyától, remélve, hogy holnap újra tudunk majd mosolyogni. Mert szükségünk van a mosolyunkra....Hogy érezzük, hogy valamit adunk az embereknek. Még akkor is, ha már rég nem várunk érte viszonzást.

  Könnyű lenne azt mondani, hogy " Pozitív emberekkel vedd körül magad! "...Hiszen a napjaink, az életünk nagy részében nem választhatjuk meg, kik vannak körülöttünk. Persze elhatárolódhatnánk tőlük, de már így is fájdalmasan rideg ez a világ!  Valamelyest persze tudni kell távolságot tartani, de nem zárhatjuk ki a külvilágot az életünkből. Vagy épp' mi magunkat a világból, hiába is nem érezzük magunkénak. Nem tehetünk mást, mint létrehozzuk a saját kis "otthonunkat". Úgy a szoba eldugott kis sarkában, mint a lelkünk szeretetre vágyó zugában. Azt az "otthont", ahol mi magunk vagyunk a pozitív társaság. S nem tehetünk mást, mint erősen hiszünk magunkban. Abban, hogy legyen bármilyen kemény és szívtelen ez a világ, mi meg tudunk maradni érző, szeretni tudó embernek. Újra és újra hiszünk ebben, akkor is mikor minden ellentmond ennek, és még akkor is, mikor egy újabb csalódás után épp elveszni látszik minden hitünk. 

    Az öregedésnek semmi értelme nem lenne, ha nem járna hozzá az a sok tapasztalat amit megszereztünk, a válaszok melyekre rátaláltunk az évek folyamán. Ám óvatosan kell velük bánni, mert bizony könnyen megnehezítik az életet, ha nincs mellettük a hit, a bizalom, hogy mindig van kivétel... Bármennyire is kiszámítható mikor mi fog történni, az élet bárhol, bármikor képes megtréfálni bennünket. A bizalmatlanság egyik percről a másikra elmúlik, az éleslátás egyik pillanatról a másikra elhomályosul. A rossz tapasztalatok bármikor feledésbe merülnek egy szemvillanás alatt...Mert a tapasztalat legbiztosabb, talán az egyetlen  legyőzője a szív....Hát hallgatni kell rá....Csak RÁ kell hallgatni...