" Nem számít, hogy milyen iskolában végeztél, hogy mit dolgozol, csak az, hogy mennyire vagy EMBER! "

  Mostanában lépten - nyomon ebbe az idézetbe botlok. Bólogathatnék is lelkesen, de inkább felteszem a kérdést: Hol, kinek nem számít???

   A munkahelyi vezetőknek? Ugyan....Biztos forrásból tudom, hogy igenis lehetsz te bármennyire jó hozzáállású és rátermett munkaerő, ha nincs megfelelő végzettséged, az igenis számít.

  Vajon a munkatársaknak tényleg nem számít milyen munkát végzel?...Ha jól teszed a dolgod, és ezt bármi módon elismerik, nem vetődik fel egyből a kérdés,  hogy miért, hisz " azt bárki meg tudja csinálni ".?!

   A régi ismerősnek? ...Ha sok év elmúltával találkoztok az utcán és elmondod mivel foglalkozol, amellett, hogy megértően biztat,  fő, hogy van munkád, nem az jár a fejében, hogy: - Na, ez sem vitte sokra!

   A férfinak / nőnek?...Nyugodt szívvel gondolhatjuk, hogy a kezdeti mosoly és érdeklődés nem hagy alább mikor kiderül, milyen végzettségünk és munkánk van? Bizton ki lehet jelenteni, hogy nem számít az iskolázottság egy magasabb beosztású embernél?

  Mikor és hol nem számít??? Talán az utunk végén....Igen, mikor elfáradt testünket koporsó zárja körbe, talán már tényleg nem számít....De sajnos azt kell mondjam, akkor már az sem, hogy mennyire volt EMBER valaki.

  Azt hiszem, ennél sokkal bonyolultabb a megítélésünk, sőt, számomra elég képmutatónak tűnik ez az idézet. Persze tudom, érzem, hogy vannak kivételek, én is ismerek ilyen embereket. De nem az a jellemző.

   Ha tényleg van akinek mindez nem számít, az esetleg az ember önmaga...Persze csak ha elég önbizalommal és önismerettel rendelkezik! Mert akkor talán tényleg távol tudja tartani magát a végzettsége és a munkája által való beskatulyázástól. Talán büszkén tudja vállalni, hogy ő az iskolázatlansága ellenére, kétkezi munkát végezve is értékes ember. Talán elhiszi, hogy csak az számít, hogyan éli az életét, miként bánik az emberekkel, hogyan érti és érteti meg  magát ebben a zűrzavaros világban. Ha elég öntudatos, talán mások előtt is büszkén éli az életét. Igen, talán van ilyen, de túl sok a talán...

  Valahogy azt érzem,  csak szeretnénk hinni, és elhitetni másokkal, hogy ennyire jó, emberközpontú ez a világ, és mindenkit az értékrendje, az embersége alapján ítélnek meg. Szeretnénk ha így működne, de tudjuk, a valóság nem ez.

   Mikor olvastam ezt az idézetet, az első ami eszembe jutott, az a fél 5 volt...

   Mint ahogy reggel is mikor felébredek, ez az első gondolatom....Majd rutinosan teszem a dolgom, indulunk az iskolába, ki-ki a magáéba. Végzem a munkám, tőlem telhetően próbálok kedves és figyelmes lenni, de igazából egy gondolat lengi be a mindennapjaimat, mikor lesz már fél 5???  Igen, nincs nagyobb öröm számomra, mint mikor végre hazaérve becsukom magam mögött az ajtót. Végre nyugalomban  és szeretetben folytatódik a nap. Elkezdődik az ÉLET. Az, amiért elviselem a hétköznapok robotját. Jön pár óra mikor tényleg nem számít milyen iskolát végeztem, és mi a munkám. Az otthonomban lehetek a szeretteimmel, velük, akik tényleg nem nézik mi vagyok, csak azt, hogy KI vagyok. Igen, minden nap van pár órám, mikor kicsit elhiszem, hogy igaz rám a fenti idézet....Szerencsésnek érzem magam.